Huszadik fejezet...*

Helloka ^^ Wohhu elérkeztünk a 20-dik fejezethez *-* Ne kérdezzétek, hogy ez mért olyan nagy szó én se tudom, de olyankor tökre örülök, ha kerek számhoz érek.. :D Na mind egy! Pár óra alatt 9(!!!) megjegyzés érkezett.Köszönöm!Köszönöm! ♥ Jó Olvasást ehhez a részhez is! Puszi Medy xx.

Elszédültem a sok ember láttán. Majdnem összeestem amikor valaki elkapott. De ezek után már sötétség volt... A szemem előtt folyamatosan játszódtak, le szörnyű nem rég történt jelenetek. Lassan kezdtem magamhoz térni. Óvatosan nyitogattam a szemem. Láttam, hogy az orvosi szobában fekszek. Hirtelen felültem, de nem volt bent senki. Néztem körbe-körbe, de egyedül voltam. Elmondhatatlanul féltem még mindig. Egyszer csak nyitódott az ajtó. Visszafeküdtem az ágyra és úgy csináltam mint aki még mindig el van ájulva. 

- Még mindig fekszik - hallottam az asszisztens hangját.

- Még is mikor fog felébredni? - egy másik hangot is hallottam, de ez a hang nagyon ismerős volt nekem.

- Nem tudom! Egyszerűen úgy viselkedett mint aki megőrült! - mondta halkan az asszisztens.

- Biztos meg van rá az oka! - védett meg az ismerős hang.

- Valószínű, de ha így folytatja, akkor pszichiátria kell küldeni - aggodalommal teli volt a hangja a nőnek.

- Mért kéne? Tinédzser túl reagálnak dolgokat - vált kicsit idegessé a lány hangja.

Kinyitottam a szemem és felültem.

- Wendy - szaladt oda a lány.

- Hogy van Wendy? - kérdezte a nő is.

- Jól vagyok - válaszoltam mogorván. - Bo te mit keresel itt? - kerekedtek el a szemeim.

- Pár hétig ide jöttünk és nálatok fogunk lakni.

- Komolyan? - néztem nagyokat. 

- Ühü - bólogatott lelkesen.

- Mennyi az idő? - kérdeztem.

- Mindjárt dél - mondta az asszisztens.

- Jézusom mi történt? - kérdeztem idegesen.

- Magának kéne tudni - suttogott a nő.

- Elájult - forgatta a szemit Bo.

- Kint ült a váró előtt amikor meg beakartam hívni sikított egyet és elrohant. Pár perc múlva egy fiú hozta be. Elájult és 3 óráig feküdt.

- Ki hozott be? - kérdeztem.

- Azt hiszem Louisnak hívják - vakarta a fejét miközben leült.

- Tomlinson? 

- Igen ő - bólintott a nő.

- Elmehetek? 

- Nyugodtan! De ha valami problémája van keressen fel és keresünk önnek egy pszichiátert.

- Maga megőrült? Pszichiáter? Úristen - mondtam neki bunkón majd kiléptem Bo-val az oldalamon és bevágtam az ajtót.

- Wen mi van veled? - szaladt elém.

- Ja te is itt vagy - forgattam a szemem. - Minek is jöttetek?

- Tudod mindjárt tavaszi szünet és azt itt töltjük, de utána még két hétig itt leszünk.

- Remek - forgattam a szemeim. - De állj! Addig ide is fogsz járni? - torpantam meg.

- Igen - tapsikolt.

- Istenem - csóváltam meg a fejem. - De honnan tudtad, hogy az orvosnál vagyok? 

- Épp anyu végzett az ideiglenes át íratással és elment amikor jött a nővérke és mondta ott az egyik tanárnak, hogy Wendy Gras elájult én azonnal mondtam, hogy az unoka húgod vagyok és oda vitt hozzád. És vártunk amíg felkeltél, most meg itt vagyunk - nevetett.

- Király - mondtam flegmán. - Ne megyek órára, te is menj! - parancsoltam rá.

Nos Bo Press az unoka húgom 15 éves és az agyamra megy. Mindenben amiben csak tud keresztbe tesz amióta él. Förtelmes egy pletyka fészek. Ráadásul úgy viselkedik mint egy kis ribanc. Szép, okos, de eddig volt már vagy 10 fiúja. Egyik sem volt komoly kapcsolat, mert annyira féltékeny és kicsapja a hisztit, közben a srácok nem csalták meg, csak ő a srácokat. Amikor Denny tettszett nekem és már teljesen bele zúgtam és nálunk voltak Boék akkor állandóan Dennyn lógott. De mivel Den szereti a bevállalós lányokat eljátszott Boval, de Bo nem hagyta magát és mielőtt komolyra fordult volna a dolog szépen átejtette Dennyt. Alapból nem bírom a kis csajt, de ezek után már ha meglátom a nem létező szőr is feláll a hátamon. Most meg ide jön az idióta nevelőapjával, aki annyira perverz állat, de az én drága szüleim nem veszik észre, hogy miket csinál. Bo anyukája aki egyedül normális, de ő se látja, ha Dew fogdos, vagy olyat szól be. Most meg három hétig ezekkel összezárva. ÚRISTEN! SEGÍTSÉG! 

Amíg ezeken gondolkoztam elértem a terem elé. Nyeltem egy nagyot és kopogtam. 

- Tessék - hallottam Ms. White kedves hangját.

Óvatosan benyitottam, mindenki engem nézett, borzasztó kínos volt.

- El-elnézést a késésért, csak..

- Jajj Wendy jól vagy? Hallottuk mi történt, semmi gond ülj csak le - mondta aggodalommal a hangjába a tanárnő.

- Köszönöm - bólintottam, senkire nem néztem, beültem leghátulra. Majd észre vettem Harryt aki egyfolytában engem néz szúrós szemekkel. Lehajtottam a fejem és inkább rá se néztem. Szerencsémre nem tud olvasni a gondolataimba, de így egész órán, hogy néz, idegesen, szúrós szemekkel, teljesen eltorzult arccal, elmondhatatlanul zavaró. Nem tudom már megint mért csinálja ezt. De állj. A foci edzésről eltűnt, miután Zaynnel megbeszéltem a találkozót. Lehet az a baja? Nem akarja, hogy Zaynnel találkozzak? Vajon mit tudhatnak amit én nem? Mit titkolnak? Nem lenne egyszerűbb minden, ha elmondanának a legapróbb részletig mindent? 

Megráztam a fejem és inkább figyeltem a tanárra. De nem hallottam semmit, mert a gondolataim hangosabbak voltak. Az a jelenet járt az agyamban és a szemem előtt ami az orvosinál történt és aminek következtében elájultam. Ki vagy mi volt az a kislány? Mért akart megölni? Mitől esett össze? Ki vagy mi volt az a sötét alak? Annyi kérdésem van és szinte egyikre sem tudom és nem is kapom meg a választ. Boéknak is pont most kell jönniük. 

Dühöngtem magamban. 

*Trrrrrrr* 

- Végre - sóhajtottam fel. Gondolkoztam mi a következő óra, de rájöttem, hogy nyugodt lehetek, hisz a következő is itt lesz, csak most Mrs.Press és földrajz lesz. Úristen. Nála úgy kell ülni, ahogy azt ő mondta. De mellettem Harry ül. Szét néztem a terembe, de már mindenki ki ment. Beültem a második padba az ablak mellé és vártam, hogy majd jönnek a többiek. Lehajtottam a fejem a padra és bámultam ki az ablakon. Hallottam, hogy jönnek be az osztálytársaim. Lassan felemelkedtem és kerestem Harryt a tekintetemmel. Kis idő után ki is szúrtam. Az arca gonddal telinek látszott. Tiszta ideg volt. Be vágódott mellém, keresztbe fonta a kezeit a mellkasa előtt és bámult előre.
- Neked is szia - mondtam meglepve.
- Helo, találkoztunk ma már - válaszolt érzelem mentes hangon.
- Elegem van Harry! - mondtam komolyan. Fel álltam és el akartam ülni amikor megfogta a csuklóm és vissza húzott.
Kérdőn néztem rá.
- Wendy - sóhajtott egy nagyot. 
- Igen Harry?
- Nem bírom Wen! 
- Mégis mit?
- Mért találkozol ma Zaynnel?
- Mert? Nem szabad? - lepődtem meg.
- Nem! Vagyis.. De..
- Nem értelek Harry. Nem értelek.. - ráztam a fejem.
- Wen.. 
- Jó Napot mindenkinek! Könyveket, füzeteket az asztalomra. Elővenni egy lapot és egy tollat dolgozat! - lépett be Mrs. Press. Harryt félbe szakítva.
- Hát ez remek - csattantam fel dühösen.
Mindenki kihordta a cuccait, majd elővettük a további eszközöket.
- Tanultál? - néztem ijedten Harryre.
- Több évtizede ugyanezeket kell tanulnom - mosolygott.
- Ohh - húzódtam el.
- Nincs susmus! - parancsolt az osztályra. 
Felírta a táblára a feladatokat. Nagy sokk ként ért, hogy szinte semmit nem tudtam. Ilyen még soha nem fordult velem elő. Próbáltam lesni Harryről, de olyan gyorsan írt, hogy el se tudtam olvasni. Perceken belül kész lett, majd megcserélte a dolgozatunkat. Arra se volt időm, hogy lereagáljam a cselekedetét. Meglepve láttam, hogy az ő dolgozatán az én nevem állt, és megírta helyettem az egészet. Ráadásul az írása is hasonlított az enyémre. Az én dolgozatomra felírta az ő nevét majd azt is kitöltötte, de nem hibátlanul. Meglepődtem, hogy mennyire okos. Ezek szerint jó sok dolog van amit nem tudok Harryről. 
- Kérem előre adni a munkákat! - állt fel a tanár. Nyöszörögtek a többiek, de sorban adtuk előre. Harry önelégülten vigyorgott. Nem értettem mért.
- Köszönöm - súgtam oda neki. - Majd meghálálom.. valahogy - húztam a szám.
Rám sandított és az előzőnél nagyobb kaján vigyor terült szét az arcán. Éreztem, hogy elfogok pirulni, így gyorsan az ablakra kaptam a tekintetem. Mikor lenyugodtam volna, valami meleget éreztem a combomon. Oda néztem és Harry nagy keze pihent ott. A hüvelyk ujjával kis köröket rajzolt a combom külső részén. Rácsúsztattam az  én kezem és óvatosan lelöktem a kezét. Gondolom erre a reakcióra számított, mert lehajtotta a fejét és az a tipikus oldalmosoly volt az arcán. Meg csóváltam a fejem és én is mosolyogtam. 
- Igen Sharlott?! - szólította fel a tanár.
- Nem akarom megzavarni az órát, de Styles és Gras elég feltűnően nagyon jól érzik magukat az órán - nyávogott.
- Igen? Nos Sharlott, én inkább azt vettem észre, hogy te vagy nagyon el az órámon. Ha ennyire lefoglal, hogy Mr.Styles és Ms.Gras mit csinál. Tudod, a valóéletben sem nagyon csípik a besúgókat - mondta lazán Mrs.Press. Az egész osztály kuncogni kezdett, Sharlott meg sértődötten lejjebb csúszott a széken és szikrázó tekintet vetett rám. Én lágyan mosolyogtam. Mondanom sem kell, hogy meglepődtem. Nem erre a reakcióra számítottam Mrs.Presstől. Harryre pislantottam, és láttam rajta, hogy teljes nyugalommal ül. Megböktem Harry combját. Meglepve fordult felém.
- Te voltál? - suttogtam neki.
Nem szólt semmit, lehajtotta a fejét és olyan aranyosan elkezdett kuncogni, amit még nem is láttam.

 A cuki, gyengéd, megértő Harry nekem jobban tetszik mint a vad, erőszakos, durva, verekedős, vámpír Harry, de az igazat megvallva én az utóbbiba szerettem bele.
Elmosolyodtam a reakcióján.
Az óra utóbbi része azzal telt, hogy Harry engem figyelt, de ha oda néztem elfordult és ez fordítva is. 
- Akkor jövőhétre mindenki hozza a pénzt és megyünk a két napos tavaszi szünet előtti osztály kirándulásra - mondta a tanár. Igen azt nem mondtam még?! Mrs.Press az osztályfőnökünk. 
- Kíváncsi vagyok milyen lesz az a kirándulás - morogtam az orrom alatt..
- Ne legyél ilyen - lökött meg Harry.
- De azt se tudom melyik rosszabb, hogy össze leszek zárva a nyávogós lányokkal egy szobába, vagy, hogy Mrs. Press minden lépésünk figyeli.
- Kimondta, hogy velük kéne lenned? - kuncogott.
- Mért szerinted kivel? 
- Nem csak a mi osztályunk megy - kacsintott rám. - Jön majdnem az egész közép suli.
- Na az még jobb - horkantam fel.
- Jön Daffny, Sandy, Amy, Bella, Liam, Niall, Zayn, Louis, Denny, Chris osztálya is - sorolta Harry.
- Jajj Harry. Liam, Niall, Denny, Zayn egy osztályba járnak meg Louis és Chris, Sandy és Bella is - csóváltam a fejem.
- Jól van na.
- Legalább a csajokkal lehetek egy szobába - mosolyodtam el.
- Na látod.
- Lehetetlen téged ki ismerni - néztem Harry szemeibe.
Arca komollyá vált.
- Tessék? - mondta szigorúan.
- Látod?  - kuncogtam. - Hihetetlen, hogy milyen gyorsan változik a hangulatod - húztam a szám.
- Tudom - fordult el.
- Mi a baj? 
- Wendy.. - fordult vissza.
- Mondjad - biztattam.
- Düh kezelése problémáim vannak - dörzsölte meg a kezét.
- Uhh - lepődtem meg.
- Ezért van, hogy egyik pillanatról a másikra elvesztem a fejem.
- Tapasztaltam - hajtottam le a fejem.
Megfogta az egyik kezem és megszorította.
- Soha nem fogom megbocsájtani magamnak, hogy tudják, mikor nem vagyok veled és akkor bántanak - suttogta nekem.
- Harry miről beszélsz? - ijedtem meg.
- Wendy... Tudom, hogy akkor történik veled valami, ha épp nem vagyok a közeledbe..
- Ez nem a te hibád - szorítottam meg a kezét. 
- Megígértem, hogy megvédelek, de sehogy nem tudom ezt teljesíteni - mondta egyre idegsebben. Elvette a kezét és ökölbe szorította. Szemeit lehunyta és remegett a dühtől.
Sóhajtottam egy nagyot és felé fordultam. Az arcát a kezeim közé fogtam. Óvatosan simogattam. 
- Nyugodj meg kérlek! Semmi baj! Harry nézz rám! Kérlek! Nézz rám! - mondtam lágyan. Lassan kinyitotta a szemét. El volt sötétülve. Egyik kezemmel megfogtam az övét. A szívemre raktam.
- Érzed? Dobog! Semmi bajom! Csak nyugodj meg! Nem a te hibád! Nem védhetsz meg mindentől és ez nem a te hibád! Érted?! Kérlek nyugodj meg - simogattam a kezét. Szeme kitisztult és megláttam a gyönyörű zölden világító szemeit. Kezeit ki engedte a szorításból. Eltűnt az ideg. Eltűnt a reszketés. Karjai nem remegtek. A nagy tenyerét a nyakamhoz tette.
- Ne - rezzentem össze. Újra felelevenedett előttem a kislány. 
- Wendy semmi baj - simogatta meg az arcom.
Vettem egy mély levegőt. Közelebb ült és mélyen a szemembe nézett.
- Nem bánthat téged senki! Nem engedem! Még mielőtt komoly bajod esne a rossz eltűnik. 
- Harry ezt te honnan tudod? 
- Megígérem, hogy megfogod tudni, de most még nem szabad - szorította össze a szemét. Elengedett és visszaült a helyére.
- Ne kezd megint - nyúltam utána. Rám nézett, szeme megint kezdett sötétedni. - Kérlek - könyörögtem neki. Vissza változott. 
- Annyira másnak érzem magam, ha itt vagy velem. Eltűnik belőlem a harag. Sebezhetővé válok Wen. Látod?! Ezt váltod ki belőlem.
Elpirultam. Mosolyogtam rá. 
- Becsengettek - sóhajtott.
- Maradj mellettem - nyúltam a keze után.
A szemei megteltek boldogsággal. Azonnal vissza ült mellém. Megsimogatta a térdem majd elhelyezkedett és a tanár már be is lépett. Leült a helyére, végig mért minket és bele kezdett a mondandójába. Nagyon unalmas óra volt..

***

- Akkor? - nézett rám Harry a suli végén.
- Mi akkor?
- Most mész Zaynnel? - kérdezte szomorúan.
- Igen - bólintottam.
- Hát. Jó mulatást - fordított hátat.
- Harry! - szóltam utána. Megállt vissza fordult. Uda siettem hozzá. 
- Mit szeretnél? - kérdezte.
- Nem jössz te is? 
Arca hirtelen kiragyogott.
- Ha nem gond - vigyorgott.
- Szeretném, ha jönnél - mosolyogtam a földre.
- Akkor menjünk.
- De várj Zaynnek edzése volt. Tényleg, te mért nem voltál focin? - kérdeztem miközben sétáltunk a tornateremhez.
- Nem akartam Zayn önelégült arcát látni, és hallani a piszkos gondolatait miközben azon gondolkozik, mi lesz amikor veled találkozik - mondta teljesen komolyan és idegesen.
Megöleltem.
- Ezt mért? - kérdezte mikor elengedtem.
- Próbálok segíteni a düh kitöréseiden - rántottam vállat.
Egy oldalmosoly kíséretében folytattuk az utunkat.
- Mindjárt jövök - mondtam Harrynek és bementem Zaynhez.
- Sziasztok - köszöntem a srácoknak.
- Hallo cica - mondták.
- Na ezt ne! Zayn merre van? 
- Bent az öltözőbe - mutattak az említett hely felé.
Vállat rántottam és elindultam. Kopogtam. Vártam. Kopogtam. Vártam. Már nagyon elegem volt. Benyitottam, sehol senki. Elindultam a szekrények közt. Benéztem az egyik sorba és pont valaki velem szembe jött valaki.

- Wow - kerekedtek el a szemeim. 
- Hé Wen! Te mit keresel itt? - lépett oda hozzám.
- Szi-szia Chris. Zayn merre van? 
- Zuhanyzik - kacsintott rám.
Próbáltam nem bámulni a testét és inkább a plafont néztem. De észre vette, hogy zavarban vagyok.
- Ne legyél zavarba - suttogott a fülemhez. - Lejjebb húzzam a türcsit? - pimaszul mosolygott.
A kezem csattant az arcán.
- Mi folyik itt? - tépte fel az ajtót Harry. Oda sietett majd amikor meglátta, hogy Chris a szekrényekre szorít a szemei elsötétültek. Arca megfeszül. Ökölbe szorítja a kezeit. Izmai kidudorodtak a nyakán. 

Azonnal Harryhez siettem. Gyorsan és óvatosan elkezdtem simogatni a fejét. Göndör fürtjei cikáztak az ujjaim között. 
- Shh! Shh! Harry! Harry! Nézz rám! Nézz rám! Hallod! Kérlek! Semmi baj! Shh! - nyugtattam és simogattam. - Kérlek! Harry - elkezdtem sírni és a nyaka köré fontam a kezem és öleltem. Nem engedtem el. Éreztem, hogy már nem olyan merev a teste. Kezeit felvezette a hátamra. Simogatni kezdte azt. Majd arcát a nyakamba fúrta és felemelt, erősen, de még is gyengéden szorított magához.
- Köszönöm - suttogta a fülembe.
Kifújtam egy hatalmas megnyugodott levegőt, majd letett.
- Ilyet még egyszer ne! - fenyegette Christ.
- Haver nem csináltam semmit - emelte védekezésképp a kezeit maga elé.
- Nekem az is bőven elég ha gondolod - morgott még mindig idegesen.
Chris megforgatta a szemeit.
- Harry é jöttem be! Nem volt semmi! - nyugtattam tovább.
- Menj ki! - parancsolt rám Harry. 
- Nem! Nem fogok ki menni Harry! - mondtam magabiztosan.
Rám kapta a tekintetét, szigorúan nézett. 
- Menj ki Wen! - mondta nyugodtabban.
- Harry! 
- WEN! - emelte rám a hangját. 
Összerezzentem. Lassan hátrálni kezdtem.
- Sajnálom - lépett oda.
- Ne kiálts rám - remegett a hangom.
- Sajnálom - húzott magához. 
- Ő. Tudtommal ez a férfi öltöző - jött ki a zuhanyzóból Zayn.
- Az is - mondta Harry. 
- Várj meg kint sietek - mondta Zayn.
Bólintottam és kisétáltam.
Visszanéztem Harryre. 

***

Párperc múlva mind a hárman röhögve jöttek ki. Kérdőn néztem rájuk.

- Mehetünk? - kérdezte Zayn és a kezét átvetett a vállamon.
- Igen - mondtam és lelöktem a kezét.
- Akkor sziasztok - köszönt el Christől és Harrytől.
- Őő Zayn. Harry is jön - mondtam óvatosan.
- Most komolyan? - nézett rám csalódottan.
Bólogattam.
- Hát jó menjünk - rántott vállat és elindult. 
Harry lazán vigyorgott.
- Gonosz vagy! - léptem oda hozzá.
- Mért is? 
- Mert - rántottam vállat. - Tudod te - nevettem.

Nemsokára elértünk a kávézóba.

- Mit kértek - kérdezte Harry.
- Cappuchino-t - mondtam.
- Én Bloody Mary-t - mondta Zayn.
- Mindjárt hozom - ment el Harry.
- Ő mért jött? - hajolt oda Zayn.
- Mert.. Mert - rántottam vállat.
- Wendy biztos, hogy csak barátok vagytok? 
- Zayn hagyjuk már - dőltem hátra. 
- Nincs esélyem nálad igaz? - dőlt Zayn is hátra.
- Zayn - dőltem előre és megfogtam a kezét. - Én nagyon szeretlek, de sajnos én csak barátként tekintek rád.
- Persze. Jó Wen. Értem. Azért hívtalak ma el, hogy megkérdezzem lehet-e köztünk több barátságnál.
- Kérlek ne haragudj! Én nem akarlak elveszíteni! - haraptam a számba.
- Ezek szerint nem - vált zavarttá. - Jó akkor én inkább megyek - állt fel.
- Kérlek.
- Wendy nekem idő kell sajnálom, majd találkozunk! - lépett le.
Lelkiismeret furdalásom volt. Sajnáltam Zaynt. De mit csináljak? Nem akarom, hogy szenvedjen.. Hozzá nem én illek.. Az én szívem már foglalt, de félek, hogy én is így fogok járni mint Zayn.
Láttam, hogy Harry boldogan jön vissza. Kezében két itallal. 

- Hé ne igyad meg az enyém - vettem ki a kezéből. - Látom te is szereted a Bloody Mary-t  - mosolyogtam rá. - Harry mi ez a levakarhatatlan vigyor az arcodon? - kérdeztem kissé zavarban. - Harry figyelsz rám?
- Persze, csak annyira ..
- Mi annyira?
- Semmi - elfordította a fejét, de az a vigyor még ott volt és itta az italát.
- Jaa - világosodtam meg. - Mondtam, hogy gonosz vagy! - ráztam a fejem szigorúan.
Csodálkozva és kérdőn magára mutatott.
- Igen te! Hallottad a beszélgetésünket Zaynnel! És láttad a gondolatait! - néztem rá fenyegetően.
Beszívta az alsó ajkát és visszafogta a nevetését. 
- Jajj Harry.. Attól féltél egész nap, hogy mit fogok mondani neki? Nagyon szeretem Zaynt, de nem úgy ahogy azt ő szeretné.
Erre a kijelentésemre megfogta a kezem és megcsókolta.
- Ez most mi volt? - mosolyogtam, de az arcom pirosodott.
- Féltem, hogy el vesz tőlem. Hiszen Zayn egy csodálatos ember. Hihetetlenül jól néz ki és nagyon kedves. 
- Harry én senki tulajdona nem vagyok! Mind a kettőtöket nagyon szeretem! Nem jövök össze olyannal akire ha ránézek össze esek. 
- Mért van neked ilyen? - lepődött meg.
- Van Harry.. Van.
- Akkor jól titkolod.. Mert nem láttalak még senki iránt sem így viselkedni. Hacsak..
- Igen? - kaptam rá a tekintetem.
Láttam, hogy keménnyé válik a tekintete. Száját össze szorítja. Kezeit ökölbe. Arca frusztrált lett.
- Még mindig Dennyt szereted? - kérdezte szigorúan.
Felkacagtam.
Ő erre még dühösebb lett.
- Harry nem jössz át? - kérdeztem lágyan.
Arca nem változott meg csak bólintott keményen. Megfogta a kezem, és húzott maga után. Kinyitotta az ajtót. Beültem. Becsapta. Érdekes módon, most lassan körbe sétálta a kocsit és leült mellém. Tekintete és arca még mindig ijesztő volt. Néztem őt. Vicces, hogy nem tudja z érzéseim, de magamra is büszke vagyok, hogy nem mutattam ki felé ami bennem lapul. Mosolyogtam rá. Ő csak gázt adott és elindultunk haza.

***

- Itt vagyunk - állította le a motort. 
Kiszálltunk. Bezárta a kocsit. 
- Kié az a kocsi?! - kérdezte.
- Basszus - csaptam a homlokomra. - El is felejtettem. Itt vannak az unokatesómék. Dew a mostoha nagybátyám. Bo az unoka húgom, vigyázz vele. És Chels néni. 
- Mért vigyázzak a kis csajjal? - nézett rám meglepve.
- Mert egy kis ribanc - mondtam dühösen.
Erre nagyot nevetett.
- Nem hiszem el.
- Majd meglátod - nyitottam az ajtót. - Sziasztok - kiáltottam be.
- Megjött Wendyyyyy - sipított Bo. 
- Várj it egy picit - parancsoltam Harryre.
Bólintott.
Besétáltam hozzájuk.
- Sziasztok - intettem. 
- Hú te egyre csinibb vagy - kacsintott Dew.  Remek már is kezdi. Csóváltam a fejem.
- Szia Wendyke - ölelt meg Chels néni. 
- Jajj Chels néni ne - mondtam nevetve.
- Nekem akkor is Wnedyke maradsz - simogatta a hátam.
Adtam mindenkinek puszit.
- Nem egyedül jöttem - tértem ki.
Kérdőn néztek rám.
- Harry - szóltam ki.
Határozott, nagy, lassú léptekkel felbukkant Harry.
- Jó Napot! - köszönt mindenkinek és beállt mögém.
- Szerbusz Harrykém - pattant fel anya és a szokásos ölelés puszit adta neki. 
- Ő ki Wen? - támadott le egyből Bo.
- Egy közeli barátom - suttogtam neki.
- Ja barát - vihogott.
Összeráncoltam a homlokom. 
Harry oda lépett Chels nénihez és Dewhez is.

- Szevasz! - fogott kezet Dew. - Dew. Figyelj csak öcsi, te együtt vagy Wennel? 
Harry rám nézett. Mintha választ várna.
- Nem! - válaszoltam.
Harry visszanézett Dewre. 
- Itt a válasz - húzta vissza a kezét.
- Felmegyünk a szobámba meg kell írni a házit - fogtam meg Harry csuklóját és elindultunk fel.
- Könyvek nélkül? - kérdezte Bo.
- Kössz hogy szólsz - grimaszoltam rá.
- Szívesen - kacsintott.
- Mit kell tanulni? Mennyit lesztek fent? - kérdezte Chels néni.
- Estig! - válaszoltam.
- Ja biztos tanulni fognak - röhögött Dew.
- Akadjatok már le rólam - mondtam idegesen.
Utálom. Mindig úgy csinálnak mintha a szüleim lennének. De anyuék ilyenkor nem szólnak semmit. Nagyon elegem van. Ez a két és fél hét maga lesz a pokol.
- Úristen - fújtam ki egy nagy levegőt. 
- Mért zárod be? - kérdezte Harry.
- Mert ezek csak úgy benyitnának - forrt az agyam.
- Nyugodj meg - lépett mögém és megölelt hátulról.
- Sajnálom, hogy ennek része voltál - léptem el tőle.
- Nem lényeg.. Csak.
- Igen? 
- Hagyjuk - ült le és szedte elő a tanulni valót.
- Mit csinálsz? - kérdeztem.
- Tanulunk nem? - lepődött meg.
- Nincs kedvem - rántottam vállat.
- Ő hát jó - lökte vissza a táskába a cuccait. - Akkor mit csinálunk? 
- Először is elmondod mi volt az a csak - mosolyogtam rá.
- Biztos? - húzta a száját.
Bólogattam.
- Emlékszel a reggel történtekre?
- Melyikre?
- Amikor kérdezted mi.. - megállt, vett egy nagy levegőt és újra kezdte. - Hogy mi a gyenge pontom - hajtotta le a fejét és mosolygott.
- Em..emlékszem - hajtottam le én is. 
- És arra is, hogy most lent mit kérdezett Dew? És, hogy te mit mondtál? - nézett rám.
- Ha..Harry mire akarsz kilyukadni? - kérdeztem remegve. A szívem nagyon hevesen dobogott. A pupillám jojózott. A gyomrom és a kezeim remegtek. 
- Wendy nem hiszem el - csattant fel és felállt.
- Harry - léptem oda hozzá.
- Wendy tényleg ilyen kis buta vagy? - fordult velem szembe. - Vagy ennyire nem akarod észre venni? - simogatta a fülem mögé a kusza tincseket. 
- Ne haragudj - hajtottam le a fejem.
Kezei közé fogta a fejem és vissza irányította magára a figyelmem.
- Ne kérj mindenért bocsánatot - nevetett szelíden. - Nem akarok semmi olyat amit te nem akarsz - lépett egyet hátra. Oda léptem elé. Megragadtam a pólóját. Magamhoz húztam. Kezét az arcomra tette. Mélyen a szemembe nézett. Másik kezét az enyémre csúsztatta. A szabadon lévő kezemmel a hajába túrtam. Tarkójára raktam a kezem és közelebb húztam. Beleharapott az alsó ajkába. Már pár centi volt köztünk amikor közelebb csúsztatta kezét a számhoz. Simogatni kezdett hüvelyk ujjával. Az ajkaink már össze értek.

- Wendy - amikor hallottam, hogy kopognak. Gyorsan arrább léptünk és kinyitottam az ajtót..