Huszonharmadik fejezet...*

Hello! Köszönök szépen mindent! Oldalmegjelenítés OMG túl a 11.000-en wow, megjegyzések 11 azta *-* , feliratkozók 42 *o* ! Jó Olvasást ehhez az új részhez! Puszi Medy xx.♥

Ui. Ezt a részt már egy hete megírtam, de kitörölte a blogspot és most újra visszarakta... nem is értem..:D Na mind egy a lényeg hogy itt van *-*.

(A következő hosszabb lesz bocsi.:$ :S :D) 

"Harry mindenre képes értem" 

*Reggel*

- Jó reggelt - puszilta meg a homlokom.

Mosolyogtam rá és megöleltem. - Olyan jó, hogy itt vagy - suttogtam.

- Szeretlek - húzott közelebb magához.

- Na készüljünk - álltam fel. 

- Lezuhanyozok - mondta.

Bólintottam.

Amíg Niall nálam készült én lementem a nappaliban lévő fürdőszobába, bezárkóztam és én is megfürödtem. 

Levettem a rövid nadrágom, toppommal együtt a wc tetejére hajtottam. Kiléptem a papucsomból és beléptem a zuhanytálcára. A meleg felé tekertem a csapot, majd kinyitotta. A meleg víz kellemesen égette a testem. Kezembe vettem a szivacsot, nyomtam rá a kedvenc kókuszos, kamillás tusfürdőmből és végig dörzsöltem vele minden porcikám. Leöblítettem a habot. Elzártam a csapot. Kilépek a kabinból, magamra tekerem a nagy, meleg, puha, fehér törülközőt és egy másikkal a kilátszó testrészeim jó alaposan megtörlöm. Felkapom a ruhái, belelépek a mamuszomba, majd csendben, lassan fel baktatok a szobámba, remélve, hogy Niall már végzett és felöltözött. Elérek az ajtóm elé lassan benyitok, örömmel látom, hogy már kész van és a telefonját babrálja.

- Gyors voltál - mosolygok rá. - Bemegyek még fogat mosok, hajat csinálok, kisminkelem magam, felöltözök és mehetünk is - lépek be a fürdőmbe.

El is végzem az említett dolgokat. Hajamat megfésültem és kontyba tekertem. Arcomra alapozót, szempilla spirált és szájfényt kentem. Felvettem a kikészített ruháim.

- Csinos vagy - mosolygott rám, mikor kiléptem a mosdóból.

- Köszönöm - viszonoztam kedvességét.

- Reggelizzünk és induljunk! 

Bólintottam, felkaptuk a táskánkat és lesétáltunk.

- Jó reggelt - köszöntünk egyszerre a népnek.

- Nektek is - mosolyogtak.

- Mit eszünk? - kérdeztem.

- Mindenki amit akar - mosolygott anya.

- Niall csüccs csinálok valamit - kacsintottam.

Nevetett és leült.

Előszedtem az alapanyagokat, egybe öntöttem, majd kikevertem a tésztát. Fogtam egy sütőt, és amint felmelegedett az olaj bele öntöttem a tésztát. Lecsuktam és vártam egy percet, majd kiszedem. Ezt tízszer megismételtem. Elővettem a gyümölcsöket, a csokiszószt és vaníliás fagyit. Kipakoltam szépen egy tányérra és ezt megismételtem. Majd leraktam Niall elé és leültem mellé, magamnak is leraktam majd elkezdtük az isteni reggelit elfogyasztani.

- Ilyet én is kérek - csillogott apa szeme.

- Van még ott egy pár - mutattam a konyha pultra. Többször sem kellett mondanom mert apa, Dew és Bo is megrohamozták. 

- Ez Isteni - nyomott egy puszit az arcomra Niall.

Elpirultam, és mosolyogtam.

***

- Majd jövök - szóltam be. Kiléptünk Niallel az ajtón, hogy indulunk a suliba, de Bo már várt minket.

- Azt hittem már soha nem jöttök.

Ügyet sem vetve rá, sétáltunk tovább.

- Na mi van megkukultatok? - lépett elénk és folyamatosan nézett minket, de közben háttal ment.

Niallal összenéztünk, sóhajtottunk.

- Mi bajotok van?! - néz idiótán.

- Te - forgatom a szemeim.

Niall csak kuncog.

- Mert mit tettem? - akad ki.

- Az, hogy állandóan a nyakamon lógsz és nagyon idegesítő vagy!

- Pukkadj meg Wendy Le Gras! - emeli fel a középső ujját, de annak köszönhetően, hogy folyamatosan háttal ment, elbotlott, amit Niallel mi hatalmas röhögéssel jutalmaztuk.

- Elegem van - kezdett el sírni és haza rohant.

- A végre - nyugodott meg Niall.

- Azért kicsit sajnálom - kuncogtam.

***

- Majd találkozunk - köszöntem el tőle a suli bejáratánál.

A szívem a torkomban dobogott. Sietősre vettem a lépteimet. Berontottam a terembe, de nem láttam őt sehol. Köszöntem az osztálytársaimnak és leültem a helyemre. Vártam. Gondoltam még korán van. Egyszer csak nyitódott az ajtó. Felcsillant a szemem, de csalódottan hajtottam le a fejem, csak Amy volt, ami nem rossz, de Harrynek jobban örültem volna.

- Szia - ült le mellém mosolyogva.

- Szio - öleltem meg. - Miújság?

- Nagy hírem van.

- Na ki vele! 

- Nem vagyok single - tapsikolt.

- Húha! - nevettem. - Ki a szerencsés új alany?

- Soha nem találod ki - kacsintott.

- Jake? James? Albert? - találgattam a srácok között akik tetszenek Amnek.

- Neeem! A legjobb - dől hátra.

- Na ne - állok fel kiakadva.

- Deee - ugrik fel boldogan.

- AMY! - emelem fel a hangom.

- Mi a bajod? - néz rám furán.

- Nem! Nem lehetsz együtt Zaynnel! Nem engedem! - tiltakozok. 

- Azt nem te fogod eldönteni! - kuncog.

- Még is mióta tart ez? 

- Ma az ötödik nap, hogy együtt vagyunk - örvendezik.

"- Úristen..amint lepattintottam ment Amyhez..mekkora egy fúú" - dühöngök magamban.

- Remek. Majd, ha valami bajod lesz én szóltam - ülök le.

- Bunkó vagy, hogy nem örülsz az örömömnek - rázza a fejét.

- Kár, hogy mindent tudok róla, te meg semmit - kacsintok rá.

- Na jól van szia - lép le sértődötten.

"- Milyen egy izé lett..Igaza volt Dafnak és Samnek.. Hawaii óta teljesen más lett. Erre össze jön Zaynnel..kiérti ezt. Egy biztos féltem Zayntől.." 

Már becsengettek, de ő sehol sincs. Reménykedek, hogy csak foci edzésen van. Belépett a tanár és elkezdődött az óra. Magam alatt voltam és gondolat elterelés képp a tanárra figyeltem. A nagy igyekezetemben kaptam egy ötöst. Ami rám fért már. 

***

- Sz-szia Louis - léptem hozzá óvatosan.

- Cső - köszönt lenézően.

- Mért csinálod ezt velem? - kérdeztem szomorúan.

- Harryről tudsz valamit?

- Épp ezt akartam én is kérdezni -estem pánikba.

- Akkor nincs miről beszélnünk - lépett arrébb.

Nagyot sóhajtva, meredtem bámultam magam elé. Merre lehet? Hol lehet? Hiszen anyáék azt mondták ő vitt haza, akkor hol van? Lassan vissza sétáltam az osztálytermembe. Beléptem az osztályba és elejtettem a könyveimet. Meredten álltam és bámultam a helyemre. Ott volt. Ott ült. Szemeim megteltek meleg könny cseppekkel. Fel állt és elindult felém. Meg állt előttem. Magas gyönyörű teste felém magaslott. Csak csodáltam őt. Ekkor megölelt. Lehunytam a szemem. Kihullottak a nagy könny cseppek. Szorítottam magamhoz. - Szeretlek - suttogtam neki. - Wen! - Wendy!

- I-igen? - ráztam meg a fejem.

- Kérlek figyelj! - parancsolt rám finoman Ms.White.

Hatalmasat csalódtam. Csupán a képzelő erőm játszott velem. Csak elképzeltem, hisz nincs itt. Szomorúan, tele fájdalommal, aggódással és idegességgel figyeltem az órára.

***

- Wendy mit csinálsz? - kérdezte valaki. 

- Mi mi tessék? Ki az? - néztem körbe.

- Liam vagyok tudod - integetett előttem.

- Jaja b-bocsi mondjad.

- Merre jársz? Csak azt kérdeztem mit csinálsz? Már haza ment mindenki, te meg itt ülsz.

- Úristen - néztem körbe. - Menjünk - álltam fel.

- Kávézó? 

Bólintottam.

***

- Sziasztok - léptünk be a kávézóba.

- Úristen komolyan? - néztem kétségbe esve, ugyanis ott volt mindenki. Szó szerint. Niall, Am, Sam, Daf, Bell, Denny, Adam, Zayn, Louis, Sharlott.

- Mit keresnek ezek itt? - suttogtam Liamnek. 

- Am miatt Zaynt és Louist el kell viselni, Bell miatt Dennyt, Adamet és Adam miatt Sharlottot - suttogott vissza.

- Hello - léptem én is oda.

- Sziasztok - köszöntek.

- Na mi a pálya? - huppant le közéjük Liam.

Óvatosan leültem Daff mellé.

- Mi az jó élet történt? - kérdeztem tőle.

- Mivel mostanában, soha nem vagy társaságba, nem is tudhattad mi a szitu, már így szoktunk lenni - mosolygott.

- Hát ez baromi jó - motyogtam.

Óvatosan Zaynre néztem, aki folyamatosan engem bámult. Am amint észre vette, hogy Zaynt nézem magához húzta és lesmárolta, majd vigyorgott mint a tejbe tök. 

Borzalmas ez, Zayn csak arra használja, hogy engem idegesítse, de megfogja bánni, ha én ügyet sem vetek rá.

Körülbelül tíz perce fürkésztem a tömeget. Röhögtek, hülyéskedtek, a "szerelmes" párok nyalták falták egymást. Louis és Zayn meg bámultak. Louis ölő tekintettel, Zayn meg kíváncsian.

- Jól van én megyek - álltam fel, mert már nem bírtam tovább.

- Hova sietsz? - kérdezte Liam.

- Haza! Leckét írni meg tanulni! - jelentettek ki.

Röhögtek és legyintettek. Rohadt szarul esett. Mintha fölösleges pótlék lennék. Senki nem olyan mint rég. A három srác eltávolított a barátaimtól és már úgy érzem nincs is túl sok szükségem rájuk. Egyedül Niall aki még olyan fontos nekem. Összeszedtem a ruháim és kiléptem a még mindig hűvös, de már nem olyan fagyos Kanadai levegőre. Lassan beköszönt a tavasz, alig várom. Szerencsémre még világos volt, alig múlt fél négy. Úgy döntöttem elsétálok arra a helyre, ahol párhónappal ez előtt minden megváltozott. Igen! A Rom! 

A kis tisztáshoz érve meglepve láttam, hogy le van zárva. Ilyen még soha nem volt amióta itt élek. Egyre kíváncsibb lettem, így a nagy kerítést átmászva, siettem fel a hegyre. Nagyon kiakadtam, amikor megláttam, hogy egy csomó ember, akik valószínűleg építészmérnökök voltak, mérték fel a terepet. Az idegességem vezérelt, így elindultam az emberek felé. 

- Maguk még is mit művelnek itt? - kérdeztem idegesen.

- Kislány maga mit keres itt? - nézett rám dühösen a kis köpcös férfi.

- Én kérdeztem előbb - fontam össze a karjaim a mellkasom előtt.

- Tudja itt egy D.H-t fogunk építeni.

- Azt akarja mondani, hogy itt a hegy tele lesz elmebeteg, őrült, beteg emberekkel? - akadtam ki teljesen.

- Ez a lényeg.

- ÚRISTEN - üvöltöttem. - Nem! Nem engedem, hogy a Romot átépítsék! - törtem ki.

- Azonnal távolítsák el innen!

- Hagyjon! - löktem el a pasit aki leakart fogni.

Oda rohantam a kimért terülteket jelölő különféle eszközhöz és felrúgtam, tapostam mindet. Elkezdtek üldözni az emberek.

- Te is ide fogsz jutni, ha kész lesz! - üvöltöttek utánam.

Mit sem törődve, rohantam fel magasabbra. Már majdnem elértem a hegycsúcsot, amikor egy gödörbe bele botlottam.

- Ti látjátok? Hova tűnt? Gyere elő! - üvöltöztek. Összehúztam magam, elég mély gödör volt. Ahogy az adrenalin kezdett megszűnni egy erős fájdalmat éreztem a lábamban. Egyre erősödött a fájdalom. Megnéztem mi is lehet az. Nagyra nyílt a szemem amikor észre vettem, a hatalmas vér nyomot a farmeromon. Szét szakadt a nadrág és ahogy beestem a gödörbe egy faág felhasította a bokám. "Mekkora egy szerencsétlen vagyok" ráztam a fejem magamban. Közben nevettem a saját szerencsétlenségemen. Nem tudtam felállni, mert nagyon fájt, hiába hatalmas a fájdalom tűrési határom, ez lehetetlen, hogy majdnem húsz kilométert legyalogoljak már így sötétedésben az erdőn. Nem tudtam mit tenni, elővettem a táskámból a torna ruhám és az üveg vizem. Kitisztítottam a sebet majd a pólóm a seb köré tekertem. Máris jobb volt a helyzet. Nem fájt már - annyira - és tiszta volt. Próbáltam feltámaszkodni, amikor egy ágreccsenést hallottam. Vissza kuporodtam a földre. Az adrenalin újra nőtt, amit a félelem gerjesztett bennem. A hideg folyamatos hullámokban rázta a reszkető testem. Levegőt is alig vettem. A szívem kétségbe esett, gyors pumpálását lehetett hallani. Szemem ide-oda forgattam, reménytelenül, hisz csak a földet ami köröl vett a gödörben láttam - már amennyire láttam szürkületben. -

Lépteket hallottam magam körül. Lassan felemeltem a fejem és egy alak állt felettem. Kis híján ott haltam meg, annyira rettegtem. Az alak csak állt, de nem tudtam, hogy most észre vett-e vagy csak előre néz. Hirtelen eltűnt, még nagyobb pánik uralkodott el rajtam. Majd egy nagy dörrenést hallottam. Valaki rohant. Próbáltam a légzésem vissza fojtani, mert hangos és kétségbe esett volt. Csend lett. Túlságosan is nagy csend. Majd egy nagy csosszanás és egy fej jelent meg felettem. Sikítottam egy hatalmasat, eltakartam az arcom és még jobban lefeküdtem. Megfogta a karom az a valaki vagy valami és egy mozdulattal kirántott a gödörből.