Huszonhetedik fejezet...*

Sziasztok! A Changes újra megnyitja kapuit! :) 6-7 hónapja nem foglalkoztam a bloggal és meg van rá az okom.. De most újra itt és friss részt hoztam mert megígérem! Tudom..Őszi szünetre ígértem, de közben új sulit kezdtem, túl vagyok válás, kórház és rengeteg szaron..... Csak remélni tudom, hogy nem vesztettem olvasót! Javaslom, hogy olvassátok el az előző fejezeteket, hogy képbe legyetek. Bevallom én is ezt tettem, mert gőzöm se volt, hogy mi van....:D Nos jó szórakozást és olvasást! Puszi Medy. xx

Valószínűleg az ijedség miatt volt, mert nagyon lihegtem a telefonba és meghallotta Louis, de azonnal kinyomtam amint bele beszéltek. Tudtam, hogy baj van, hatalmas baj, hisz ide jön vagy az egyik, vagy a másik, de az egyik, jobbik esetben Harry. Már majdnem elmondta azt amit nem lehet, amit Louis nem enged. Egyre jobban félek. Bebújtam az ágyamba, a takarót magamra húztam és vártam a véget. Vártam, hogy most meghalok, vagy életben maradok. Soha nem féltem még így. Rettegtem a tudatlanságtól, rettegtem attól, hogy mi vár rám. Minden apró morajra megállt a szívem. Azt hittem a szemem kiesik a helyéről annyira tágra nyitottam a félelemtől. Nem éreztem a végtagjaim, elfagytak a pániktól. A testemet leginkább egy viharos tengerhez tudnám hasonlítani, mert úgy remegtem, hogy szinte hullámzott a bőröm. Hirtelen egy dörrenést hallottam. Majd léptek közeledtek az ágyamhoz. Egyre gyorsabban vettem a levegőt - amit már képtelenség volt kivitelezni - a takarót lerántották rólam és én nem láttam semmit, mert azonnal elájultam a rettegéstől..
- Úristen mi van veled? Jól vagy? Wen!
Lassan nyitottam ki a szemem és megláttam Boot magam felett.
- Most ugye tényleg elájultál?
- Mi történt?
- Lerántottam rólad a takarót és te nem mozdultál..
- Aha. - álltam fel. 
- Itt van a pasid amúgy.
- MI? 
- Nem. Harry.
- HOL?
- Nyugodj már le. A nappaliba.
Lesiettem hozzá. Ott állt a lépcső mellett és nagyon feszült volt. 
- Öltözz.
- Tessék?
- Jól hallottad! Megyünk.
- Még is hova?
- Ne kérdezz ennyit már. Csináld.
Megijesztett. Szóltam anyuéknak. Majd beültünk a kocsijába és elindultunk valamerre. Nem mertem megszólalni. A sebeket néztem a kezemen amik akkor keletkeztek mikor a tükörbe ütöttem. Ezek a sebek nem fognak soha elmúlni. Nem fáj már, de örök emlék lesz. Éreztem ahogy megáll alattam az autó. Tudtam, hogy ide jövünk. 
- Én nem szállok ki.
- Már hogy ne szállnál - agresszívan kipattant a kocsiból.
Belülről bezártam és nem mozdultam. Oda sétált az én felemhez. 
- Ne akard, hogy erőszakos legyek.
- Még neked áll feljebb? Ti miattatok vagyok ilyen cseszett helyzetbe. Nehogy már te legyél ideges.. 
Abba a pillanatba Harry kitépte a kocsi ajtót és kirántott.
- Nehogy azt hidd, hogy ez nekünk jó - olyan volt mint egy idegbeteg. Rohadtul féltem. 
- Engedj el! MOST!
Távol álltam tőle és néztem le a hegyről a város fényeire. Hátha most látom utoljára. Beindultunk Louis házába. Elmúlt a félelmem, helyette mérhetetlen düh volt bennem. Beléptünk az ajtón és Louis háttal ült nekünk.
- Itt van.
- Nane. Ha nem mondod rá nem jövök - mondta gúnyosan. - Szia - állt meg hirtelen előttem.
Össze rezzentem.
- Kérlek óvatosan - parancsolt rá Harry.
- Nyugi - nézett végig rajtam.
Harry arrébb tolta majd leültünk a kanapéra. Abba a pillanatban berontott az ajtón Zayn.
- Nem fogtok kihagyni - zárta be az ajtót.
- Zayn - rohantam oda hozza és átöleltem.
- Nyugi nem fog bántani - nézte dühösen Loust.
- Megtudom én is védeni - magyarázott Harry.
Zayn nem felelt, leültünk a kanapéra.
- Nos miért vagyunk itt? - kérdezte Zayn.
- Mert Wen tanúja volt a pár perce történt vitánknak - közölte Harry.
Louis egy pislogásnyi időre sem vette le rólam a szemét. Borzasztó rosszul éreztem e miatt magam. A szeme vérben forgott, úgy méregtett engem. Én nem néztem rá. Zaynt figyeltem kétségbe esve. 
- A szokásosnak? 
- Igen - hajtotta le a fejét Harry.
- Mit hallottál ? - szólalt meg Louis egy hátborzongató hangon.
Rákaptam a fejem.
- Ne merd azt mondani, hogy semmit - ráncolta a homlokát.
- Azt, hogy kiabáltok egymással és mondja Harry, hogy akkor is elmondom, aztán te, hogy nem engeded, meg megölhetsz meg a történelem ismétli önmagát meg ilyenek.
- Mondtam, hogy semmi konkrétat nem hallott! - nézett Louisra Harry. - Nem kellett volna ez.
- Mondjatok meg nekem valamit! - emeltem magasba a mutató ujjam. Rám néztek. - Hogy lehetséges az, hogy az ember látja saját magát teljesen más körülmény között?
- Ezt hogy érted? - vont kérdőre Harry.
- Úgy haver, hogy látta Terryt - mondta Zayn durván.
- MIVAN? - ugrott fel Louis.
- Ezt te se gondoltad komolyan - mondta Harry.
- Én is láttam - hajtotta le a fejét.
- Ez lehetetlen, hisz ő .. - akadt el Harry hangja.
- Tudtam, hogy valami fura - fogta Louis a fejét.
- Ezzel mire célzol? - kérdezte Zayn.
- Arra, hogy éreztem, hogy itt van, de ezt lehetetlennek tartottam.. De akkor még is igaz.
- Miért nem szóltál te barom!? - szólt idegesen Harry.
Elegem lett. Mindig ide hívnak, majd történik valami és kizárnak a rohadt beszélgetésből. Ideges lettem ezért felálltam és kisétáltam a házból.Úgy belemerültek a rohadt tanácskozásba, hogy észre se vették, hogy eljöttem. Becsaptam magam mögött az ajtót hallottam, hogy kinyílik. 
- Hova mész? 
- Mind egy. Csak el innen, el tőletek, mert elegem van belőletek!
- Sajnálom Wen, hogy így gondolod. Ne haragudj kérlek nagyon szeretlek.
- Már nem tudom mit higyjek Harry..
- Bármit meg tennék éred - állt mögém és a vállamra helyezte a kezét.
Megfordultam és a szemébe néztem.
- Akkor többet ne tedd velem ezeket...
Magához húzott és megpuszilta a homlokom.
- Ugye tisztában vagy vele, hogy ezzel nincs elfelejtve?
- Tudom - sóhajtott.
- Vigyél haza.
- De még nem beszéltünk meg semmit.
- Nem érdekel. Beszéljétek meg ti.
- De nem úgy volt, hogy nálad alszom?
- Jól mondod.. úgy volt, de jobb, ha még se.
- Ahogy akarod - indult a kocsi fele. - Őőőő. Jobb ha Zayn kocsijával megyünk, ez KO.. 
Miután Zayntől elkérte a kulcsot, elindultunk haza. 
- Jó éjt - szálltam ki a kocsiból. 
Szótlanul elhajtott. Néztem az egyre távolodó autót és rossz érzésem támadt. Beindultam a házba. Köszöntem és bementem a szobámba. Feloltottam a villanyt, mikor megláttam, hogy van ott rajtam kívül valaki nagyon megijedtem. 

- Szia - köszönt és kiszedte a fülhallgatót a füléből.
- Arnold! Te mit keresel itt? 
- Mondtad, hogy a mozi anyagát..
- De mondtam e-mailen küldd el.
- Nem örülsz, hogy itt vagyok?
- Jajj dehogynem, csak most nincs jó kedvem..
- Mi a baj? 
- Harryvel össze vesztünk.
- Öntsd ki a szíved szépségem - ölelt meg.
- Olyan édes vagy - mosolyogtam rá.
- Ha már itt vagy akkor aludj is itt.
- Mi? Én? Hol? Komolyan?
- Te, itt nálam, velem, halálosan - nevettem rajta.
- Kinyír a pasid - húzta a száját.
- Semmi köze hozzá, hogy ki alszik nálam.
- Rád kenem, ha meg akar verni.
- Kössz - röhögtem.
- De nem hoztam semmi cuccot.
- Adok tiszta alsót.
- Mi?
- Sok fiú barátom van és sokan alszanak itt ezért van, fogd be.
- Őőő oké.
- Feketét kapsz.
- Kössz a fekete klassz szín. Használhatom a fürdőt?
- Persze itt van - mutattam az ajtóra. Amíg bement én is felvettem egy alvó bugyit meg egy toppot. Bebújtam az ágyba és el is aludtam, reggel erre a látványra keltem.

Feltettem magamban egy kérdést. "- Arnold mióta ilyen jó pasi?" 

Miket beszélek. Gyorsan fel keltem az ágyból és elkészültem. Mire végeztem Ő is már kész volt.

- Szép jó reggelt - köszönt édesen.

- Neked is. Jól aludtál?

- Még nem aludtam ilyen jól.

- Akkor jó - dobtam felé egy nagy mosolyt.

Össze szedtük a cuccaink és elindultunk a suliba. 

- Jó reggelt - köszöntünk a többieknek a terembe lépve. 

- Hali - köszöntek. Leültünk a helyünkre. Harry még nem volt sehol. Egyszer csak Daf és Am jelentek meg a terembe. Az ujjukkal hívtak magukhoz. Felálltam és komótosan elindultam a padok között. A kopott PVC padló nyikorgott a csizmám alatt. Az idő elbánt szegénnyel, hisz néhol lyukas és huplis volt. 

- Sziasztok - öleltem meg őket.

- Gyere - húztak maguk után. 

- Na mi van? 

- Csak az, hogy este Harry felhívott és kérdezgetett minden félét - mondta Daf.

- Például?

- Mi a kedvenc színed, virágod, kajád, alkoholos italod, üdítőd, filmed, márkád.

- Minek ezek neki? 

- Ezt mi is szeretnénk tudni - nevetett Am.

- Össze vesztetek? - kérdezte Daf.

- Hát.. Tudod milyen dolgok történnek körülötte és megígérte elmagyarázza, de hatalmas balhé lett és inkább otthon voltam egyedül és nálam aludt Arnold.

- Mi? Arnold? Minek?

- Hát az hosszú.

- De megyek órára majd beszélünk - öleltem meg őket és be mentem a terembe. Harry már ott volt. Leültem a helyemre.

- Szia - köszönt óvatosan.

- Szia -mondtam nyomottan.

Nagy levegőt vett.

- Annyiszor kérem, hogy bocsáss meg és, hogy megváltozom, de képtelen vagyok. Nem akarok neked rosszat és elmondani a dolgokat meg nem tudom..

- Ne mondj többet kérlek - néztem rá. - Nem szeretném, ha miattam változnál esetleg az eddigi életed változna. Semmit nem kérek, csak, hogy ne hazudj és amit tudsz mondj el és szeress. Mert én csak téged szeretlek.

Többet sem kellet mondanom kezeit a combomra csúsztatta és lassan közelebb hajolt. Jobb kezemmel arrébb toltam göndör fürtjeit. Át karoltam a nyakát. Meleg leheletét éreztem az arcomon. 

- Szeretlek fel sem tudod fogni mennyire - nézett mélyen a szemembe, majd a számra, vissza a szemembe, magához húzott és megcsókolt.

Hosszú csók volt ez. Mély érzésekkel teli. Hiányzott. Félek, hogy egyszer majd véget ér ez, aztán elvesztem őt. A legfontosabb embert az életemben. Képtelenek voltunk befejezni ezt a csókot. Annyira hiányzott. Oly rég éreztem ezt. Azt, hogy valakinek ennyire fontos lennék. Egész testemen végig futott a hideg és libabőrös lettem. Annyira jó érzés. Lassan elengedtük egymást, de még percekig csak bámultuk a másik arcát. Szemünkből sugárzott az őszinte érzések sokasága. Nekem Ő kell. Most és mind örökre. Nagy merengésünkbe a csengő zaja tört be. A tanár belépett és elkezdte az órát. Sokat nem figyeltem, Harry ujjaival játszottam. A nagy kezét szorongattam ami be borítja gyönge, kicsin kezem, biztonság érzet tölt el ha csak meg fogom a kezét. Puha de mégis kemény, erős keze van neki, szép, sima és ápolt ujjai amit rengeteg fiú irigykedve nézhetne. Boldog voltam, hogy itt van és minden borzalom ellenére egymás mellett vagyunk, és csak egymást szeretjük.

- Harry - szólaltam meg suttogva. Fejem a padra tettem és figyeltem a tekintetét.

- Mondjad kicsi - suttogott vissza mély, rekedtes sexy hangján.

- Tartozom egy vallomással.. - jöttem zavarba.

- Tudom, hogy nálad aludt, veled egy ágyba.

- Honnan tudtad, hogy ez akarom mondani? - emeltem fel a fejem.

- Előttem nem tudsz titkolódzni - vigyorgott bárgyún. 

- Sajnálom.. - hajtottam le a fejem.

- Nincs mit, semmi nem történt, meg bízom benned, mert te csak engem szeretsz és így vagyok ezzel én is.

Rámosolyogtam és bólogattam.

Suli után elmentünk sétálni az erdő az én kis szerelmemmel. 

- Tudod milyen nap van ma? 

- Nem Harry, fogalmam sincs. Csütörtök, ha jól emlékszem - kacagtam.

- Persze.. Csütörtök.. - hajtotta le a fejét és mosolygott csalódottan.

- Harry - álltam meg előtte. A kezeim közé fogtam az arcát és fel emeltem, hogy a szemembe nézzen. Közelebb hajoltam, mélyen a szemébe néztem, abba smaragd zöld színű, csillogó éjben fekete pupillás, csillag mintázatú, gyönyörű szemeibe. És kimondtam a legcsodálatosabb, legszebben csillogó pár szót amit hallani akart, most.